Megfogadták, ha György nevű fiúk (eredetileg György volt a neve) a szigeten élő bencés szerzetesek imájára meggyógyul, akkor a monostorban hagyják és Istennek szentelik életét. György meggyógyult, a szigeten maradt, ahol a bencések oktatták és tanították. A Gellért nevet később, apja tiszteletére vette fel, akit 990 és 995 körül egy szentföldi zarándoklat során az arabok megöltek. Huszonöt éves korában Gellértet perjellé választották, majd nem sokkal később Bolognába küldték tanulni. a Szent György-szigetre harminckét évesen tért vissza, ahol apáttá választották, azonban erről három év múlva le is mondott, hogy a Szentföldön telepedhessen le. Gellért sosem jutott el ide, Isten más utat rendelt számára, amely során élete összefonódott Magyarország történelmével. 1015. február közepén (tehát majdnem kereken 1006 éve) szálltak tengerre, ám egy vihar Isztria felé sodorta őket, így a Póla melletti Szent András-szigeten kötöttek ki. Itt találkozott a római követségből éppen hazatérő Razina pannonhalmi apáttal, aki rábeszélte, hogy útjának folytatása előtt látogassa meg I. István magyar királyt.
István halála után a keresztény és az európai értékrend védelmében szembe került Aba Sámuellel, akinek 1044-ben Csanádon a húsvétra tervezett koronázását megtagadta, a hatalommal szembeszállva megjósolta a pogánylázadást, a király halálát és saját maga vértanúságát. 1046-ban a Tiszántúlon Péter király uralma ellen a békési Vata vezetésével lázadás tört ki a pogányság visszaállításáért. Szeptemberben Gellért püspöktársaival Székesfehérvárról Budára tartott, hogy fogadja a számkivetettségből visszatérő Vazul-fiakat. Szeptember 23-án este megjövendölte, hogy az volt az utolsó vacsorájuk, majd másnap megjövendölte vértanúságukat is. A pesti révhez közel egy lázadó pogány csapat elfogta és megölte őket. Gellértet taligára tették, és a Kelenhegyről (ma: Gellérthegy) a mélybe taszították, "mellét dárdával átütötték, ezután egy sziklához vonszolták, és agyvelejét szétloccsantották". Holttestét először a pesti oldalon, a Boldogságos Szűz templomában temették el, majd Csanádra vitték. Sírjánál csodák és rendkívüli gyógyulások történtek.
században készült másolata, rajta az egyetlen hiteles Imre-arcképpel. – A kiállítást rendezve úgy gondoltuk, ahhoz, hogy egy tárlatnak üzenete legyen, a műtárgyak nem elegendőek, hanem fel kell használnunk olyan eszközöket és szimbólumokat is, amelyek érzelmi alapon magyarázzák meg azokat a tartalmakat, amelyeket az alkotások sugallnak – mondja Smohay András. – Ezért szimbolikus termeket is berendeztünk, de az, hogy miről is szólnak ezek, legyen meglepetés a látogatóknak. Barta Boglárka
A királyi udvarban Gellértnek látomása volt, amelyben egy hegy sziklái között holtan látta meg önmagát. Az Úr üzenete szerint nem a Szentföldre kellett mennie, hanem itt kellett maradnia, hogy a legnagyobb mennyei ajándékként elnyerje a vértanúság koronáját. Szent István a királyi udvarban tartatta, és fiának, Imre hercegnek a nevelésével bízta meg. 1023-ban Bakonybélbe vonult vissza, ahol remeteként több könyvet is írt. A legenda szerint egy napon kunyhója előtt, írás közben elnyomta az álom. Arra ébredt, hogy egy kis szarvasborjú telepedet melléje védelmet keresve. Megetette a kis árvát, és az nem is távozott tőle. Egy másik alkalommal sebesült farkas feküdt az ajtajában. Ellátta a sebét, és a kunyhójába vitte a szerencsétlen állatot. Amikor a farkas magához tért, hálás kutyaként megnyalta a remete kezét, és szelíden leheveredett a kis szarvas mellé. 1030-ban István Gellértre bízta a csanádi püspökség megszervezését, aminek társaival együtt becsülettel eleget is tett. Mindvégig az Istváni életmű megszilárdításán és továbbvitelén fáradozott.