Ez volt az alapeszme, a végkatasztrófa, amihez aztán nekem a megelőző történetet, mely e végzethez elvezet, hozzá kellett építenem, s a szereplő alakokat, helyzeteket mind összeválogatnom: hihetővé tennem. De azok az alakok és helyzetek mind megvoltak valósággal. A "Senki szigetének" a létezéséről pedig Frivaldszky Imre nagynevű természettudósunk által értesültem, s az a hatvanas években még a maga kivételes állapotában megvolt, mint egy se Magyar-, se Törökországhoz nem tartozó új alkotású terület. Ennyit jónak láttam elmondani.
Jótékonyságáról beszélt minden közintézet. Szép öregasszony volt. Én is kaptam tőle valamit: ennek a regénynek az alapeszméjét. Egy délután összehozott vele a véletlen. Együtt utaztunk át a Kisfaludy gőzösön Balaton-Füredről Siófokig. A feleútban kegyetlen nagy vihar fogta elő a hajót: a veszedelmes Bakony szele egyszerre háborgó tengert alakított a kedves tóbul: az utazók férfia, nője mind tengeri betegséget kapott, s menekült a kabinokba. Csak mi ketten: nagynéném és én maradtunk a födélzeten, föl sem véve az egész hajótáncoltató zivatart. – Csak fenntartja mibennünk az erejét az ősi Szűcs vér – mondá a nagynéném; – ki maga is Szűcs családból született: nagyanyámnak nővére volt: – férje után lett gazdag. S aztán odaültetett maga mellé, s azalatt, amíg a hullám dobálta a hajót, hogy annak az egyik lapátkereke folyvást a levegőben kalimpált, elregélte nekem azt a történetet, ami az "Arany ember" regényemnek a végét képezi, a fiatal özvegy, annak a vőlegénye: a katonatiszt, társalkodónéje; a tiszt korábbi kedvese és annak az anyja között, kiket ő mind személyesen ismert.
"Az arany embernek hazudni kellett, mindig hazudni. " Amikor megláttam a Jókai-kihívást, egyből eldöntöttem, hogy az egyik olvasott könyv Az arany ember lesz. Szerettem volna többet között utánajárni annak, hogy miért szidják annyira Jókait (és ezt a művet), van-e alapja, merthogy én gyerekként ezt nagyon szerettem. Úgyhogy nagy örömmel és kíváncsisággal kezdtem bele a könyvbe. Ami rögtön az elején be is szippantott magával. Persze a történetre nagy vonalakban emlékeztem, de rengeteg dolog már kiveszett. Rendben, aláírom, Jókai néha tényleg olyan leírásokat pakol a könyvbe, amelyek közül kinek ez-kinek az unalmasabb, akinek a kezdő fejezetekben található hajózási részek azok voltak, azok bizonyára már rossz szájízzel olvasták tovább. Én viszont ezt a részt is élveztem, olyannyira, hogy rákeresgéltem a helyszínre és bakancslistára is került (Galambóc vára meg pláne): Tímárt egyáltalán nem tartom tolvajnak. Annak lehetne tartani, ha a zsák tartalmáról tudott volna és azért licitált volna az árverésen.
Utóhangok az "Arany ember"-hez Be kell vallanom, hogy nekem magamnak ez a legkedvesebb regényem. Az olvasóközönségnél is ez van legjobban elterjedve: ezt fordították le a legtöbb nyelvre: angolul két kiadásban is megjelent: a londoni fordításban mint "Timars two worlds" (Timár két világa), a New York-iban mint "Modern Midas". (Az a Midás, akinek a kezében minden arannyá válik. ) Németországban pör is folyt miatta két kiadó cég között a tulajdonjog miatt. Színdarabot is írtam belőle, s ez az egyetlen színművem, mely húsz éven át fenntartotta magát, s német színpadokon is sikert aratott. De egyéb is van, amiért szeretem ezt a művemet. Ennek az alakjai mind olyan jó ismerőseim nekem: ki korábbrul, ki későbbrül. Rokonságomnál fogva nagy összeköttetéssel bírtam. A Jókay családnak a birtokviszonyait a múlt századnak az elején külön törvénycikk rendezte, deputációt küldve ki annak a Maholányi bárókkal folytatott perében az eldöntésre. Egyszer megkérdeztem a Károly bátyámtól, aki maga egy élő krónika, hogyan történhetett az, hogy amíg a dédapáink olyan nagy urak voltak, mink már, az apánkon elkezdve, olyan kis urakká lettünk, akik munkájuk után élnek?